Az Andok gleccserei az elmúlt két-három évtized során olyan gyors ütemben húzódtak vissza, hogy egyes feltételezések szerint 15-25 éven belül teljesen eltűnhetnek. Ez komoly veszélyt jelent számos – perui, chilei, venezuelai, ecuadori, argentínai és bolíviai - nagyváros lakosságának vízellátására valamint élelmezésére. Jó példa erre a Bolíviába található, rohamos ütemben fogyó Chacaltaya gleccser, amely a főváros, La Paz és El Alto város ivóvizét biztosítja. Peru legismertebb hegye, a Huascaran az elmúlt harminc év során 1280 hektárnyi jeget, vagyis a harminc évvel ezelőtti jégterület mintegy negyven százalékát veszítette el. Az argentínai Upsala gleccser 14 métert húzódik vissza évente, a chilei O’Higgins pedig az elmúlt száz év alatt több mint 15 kilométert rövidült. Kolumbiában a gleccserek 1850 óta területük mintegy húsz százalékát elveszítették; a Cotopaxi vulkánt borító jégnyelvek területe 1976 óta 30 százalékkal csökkent. A gleccserek ilyen gyors ütemű visszahúzódása megdöbbentette a kutatókat – a legfrissebb felmérést a tárgyban egy brit kutatócsoport publikálta a közelmúltban. „Ez a folyamat rövidtávon a gleccserkörnyéki területek elöntéséhez, földcsuszamlásokhoz, sárlavinákhoz vezethet, hosszútávon pedig veszélyezteti a térség ivóvíz- és élelmiszerellátását – foglalta össze Carmen Felipe, a perui vízgazdálkodási intézet szakértője a jelenség várható hatásait a The Guardian brit napilapnak. A gyors olvadás arra ösztökéli a helyi lakosságot, hogy egyre magasabb területeket vonjanak szántóföldi művelés alá, ami a vízkészlet túlzott kiaknázásához vezethet. Az egyre nagyobb területen kiirtott erdők miatt megnő a talajerózió veszélye, ami hosszútávon bizonytalanná teszi a népesség megélhetését. Egyre szélsőségesebbé válik az időjárás A kutatók szerint nem csak a gleccserek visszahúzódása írható a globális klímaváltozás rovására, hanem az is, hogy a jövőben egyre bizonytalanabbá válik majd a csapadék előrejelzés, ugyanakkor Dél-Amerikában és a Karib-térségben egyre szélsőségesebb csapadékeloszlással kell számolni. 1970 óta az Andoktól keletre megnőtt a lehulló csapadék mennyisége, vele együtt a pusztító áradások gyakorisága is. Előrejelzések szerint a trópusi viharok a klímaváltozás hatására tovább erősödnek, vagyis a keleti területeken nő a csapadékos időszak aránya, ezzel szemben Chile középső és déli területein fokozódik a szélsőségesen száraz időjárás. A sarkvidéki jég olvadása miatt, a világtenger szintjének emelkedése szintén súlyos problémát jelent a kontinens számos országa számára, mivel Latin-Amerika 77 legnagyobb városából hatvan a tengerparton fekszik. A bányászat közvetlenül is veszélyezteti a gleccsereket A dél-amerikai szén-, olaj- és rézkitermelés nemcsak közvetett módon károsítja a környezetet, de több esetben is közvetlenül veszélyezteti egy-egy gleccser „létét”. Erre példa a Chile és Argentína határán folyó Pascua Lama project, melynek keretében el kell távolítani három gleccsert, hogy hozzáférjenek a felszín alatt rejtőző arany-, ezüst- és rézkészletekhez. Ez a beruházás nem csak a gleccser eltűnésével jár, hanem a bányászat során kiszabaduló szennyezőanyagok elszennyezik a talajt és a vizeket is. A világon jelenleg található mintegy ezer gleccser az elmúlt száz év során vagy egyáltalán nem növekedett, vagy lassú csökkenést mutatott, 1980 óta pedig rohamos fogyásnak lehetünk tanúi. A leggyorsabban fogyó gleccserek a Himalájában, a sarkvidéken, az Alpokban valamint a trópusi területeken vannak. Több gleccserkutató úgy véli, hogy a jelenség a globális klímaváltozásnak tudható be. Mivel Ázsiában és Latin-Amerikában emberek millióinak vízellátását a gleccserek olvadékvize biztosítja, ugyanakkor Norvégiában, az Alpokban valamint a Csendes-óceán nyugati partvidékén a gleccserekből lefolyó víz elektromos áramot termelő vízierőműveket táplál, a jégnyelvek eltűnése a környező területeken komoly környezeti, ugyanakkor közvetlen gazdasági és társadalmi problémát vetít előre.